Az ünnepi előkészületek során járjuk a karácsonyi vásárokat, áruházakat, boltokat és igyekszünk szeretteinknek örömszerző ajándékokat vásárolni. Fejünkben ötletek rajzanak, szemünk előtt a csillogó-villogó árukínálat… Fülünkben a karácsonyi zaj: a vásárlók hadának zaja, amit itt-ott még túlharsog a pénzéhes popzenészek karácsonyi zenebonája… S közben egyre feszültebben igyekszünk magunkat átvágni a hozzánk hasonló vásárlók hadán…
Ebben a zajos forgatagban legtöbben nem is törődnek a küszöbönálló ünnep tulajdonképpeni apropójával: Jézussal. Mintha Jézusnak az égvilágon semmi köze sem lenne ehhez az ünnephez! Éppen úgy, ahogyan annak idején Betlehemben, a zajos népszámlálás napjaiban szinte senki nem törődött azzal a kisbabával, aki megszületett az egyik barlangistállóban… Pedig megszületett az emberiség számára Istentől adatott egyetlen Szabadító. Szabadító, mert megszabadított az élő Isten elleni lázadásunk és ellene elkövetett vétkeink miatt rajtunk lévő igazságos isteni ítélettől, az örök kárhozattól. Megszabadított a teremtőnk ellen való lázadás zsarnokságától. Megszabadított az alkotónk ellen elkövetett vétkeink súlyos terhétől. Megszabadított a mindezek miatt kibontakozó céltalan, széthulló és értelmetlen földi élettől. Ő az, aki egyszersmind felszabadított arra, hogy Istennel megbéküljünk, vele új életet kezdjünk, a legmagasabb rendű célért éljünk, akaratát kövessük, és így értelmes és áldott egyéni vagy családi életünk legyen, s végül az örök boldogságba érkezzünk. Jézus a szabadító, aki szabadságunkért a maga drága vérével fizetett a golgotai kereszten. Érte, általa és vele lehet ma is új, valóságosan szabad, békességes életet élni.
Miért van az, hogy az ünnepi forgatagban minden, de minden eltereli szabadítónkról a figyelmet? Mintha valaki azt akarná, hogy még véletlenül se vegyük észre Jézust! Azzal szemben, aki azt akarja, hogy ne vegyük észre őt, mi – ma élő híveiként – Jézusra hívjuk fel az emberek figyelmét! A nagy zajban, küzdelemben, feszült és ideges rohangálásban, kimerültségben, anyagiasságban, halálvárásban és istentelenségben, lelki sötétségben élő emberek között – azaz a szabadításra szorulók között – őrá mutatunk! Jézusra, aki azért született meg Betlehemben, hogy élete feláldozásával megmentsen Isten haragjától, és az élő Isten megvetésének, az önistenítésnek, öntörvényűségnek, önimádatnak, örök halálnak szomorú rabságából kiszabadulhassunk és új életet kezdhessünk. Őrá mutatunk, aki nemcsak meghalt, hanem fel is támadt a halálból, akire mindennél és mindenkinél nagyobb szükségünk van. Mert egyedül ő ment meg a céltalan és értelmetlen, üres földi élettől, és ő ad célt, értelmet földi életünket, azzal biztatva minket, hogy halálunk után az örök üdvösségre juttat.
Ezért nem csak felhívjuk személyére a figyelmet, hanem mindenkit szeretettel hívunk, hogy vizsgálja meg a Jézussal való viszonyát! Ne vesse meg őt közönnyel, hanem higgyen benne, bízza rá magát, kövesse bizalommal a Bibliában közreadott akaratát! Vele és akarata szerint élve a megváltottak valódi és örök szabadsága, békessége, öröme jön szívébe, életébe!

„Született néktek ma a Megmentő, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,11)