Alig jöttem még ki az egyetemről, és szigorúan hatalom alá vetett fiatal orvos voltam – számtalan felettessel –, amikor édesapám kezdte hozzám küldeni a kedves hívő testvéreket, ha orvosra volt szükségük. Jött is hozzám mindenki Délvidéktől Kárpátaljáig, Erdélytől a Felvidékig… Apám egy mondattal igazított el Pál apostol Galatákhoz írt leveléből (6,10).
Lassan, lassan elfogadtam, hogy valóban ez Istentől kapott feladataim egyike, annál is inkább, mert idővel lehetőségem nyílt arra, hogy bárhonnan, a Kárpát-medence területéről érkező beteget fogadni tudjak. Nem egyszer fordult elő, hogy az asszisztens kérdésére: Honnan és miért pont ide jött? – titokzatosan válaszolt a beteg: Én, kérem, Lizás vagyok!
Maga, Liza néni is hozzám fordult idős korában. Első alkalommal „szívileg” rendesen elhanyagolt állapotban érkezett. Kérdeztem: Liza néni! Miért nem jöttél hamarabb?
Mert tudom, hogy nagyon szigorú vagy! – válaszolta.

„Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel.” (Gal 6,10)