Állok elébe Isten ítéletének!
Volt egy szívműtött, idős filozófia professzor betegem, akivel sokat beszélgettünk, főképpen a hit dolgairól. Ő ateistának vallotta magát. Ám felesége néhány évvel korábban Jehova tanúja lett, és elhagyta. Emiatt aztán senki meg nem állhatott előtte, aki kezébe vette a Bibliát. Nem tudtam soha olyat mondani, ami csak egy percre is megállította volna.
Egy alkalommal, beszélgetésünk közben, hirtelen és indulatosan felpattant, és közölte velem: Ha valóban lesz olyan, állok elébe Isten ítéletének! Nem loptam, nem öltem, tiszteltem a szüleimet… – és így tovább.
Erre feltettem neki a kérdést: Miből gondolja Professzor Úr, hogy Isten az ön elképzelése és mércéje szerint fogja majd megítélni? Nem sokkal valószínűbb, hogy Isten az önmaga mértéke alapján ítél majd? Rendben van, a saját megítélése szerint az 5. parancsolattól kezdve nincsen semmi kivetnivaló az életében, ám mi van az első négy parancsolattal?
Sajnos soha nem sikerült a maga erősségeiből kimozdítanom.
„Én, az Úr vagyok a te Istened…” (2Móz 20,1-17)