Árnyék borult az idei cseresznyevirágzás ünnepére Japánban. A március legfőbb eseményének számító virágnéző túrák, fák alatti ücsörgések, beszélgetések szomorú tartalmat hordoznak. A nép identitásává vált a díszcseresznye néhány napig nyíló virága. De mit lehet kezdeni egy mindössze két hétig tartó identitással? Az év többi napján a fegyelem és kötelességtudat a japán ember támasza és ismertetőjele.

A fegyelem önmagában is, kimunkálható emberi képességként is csodákra képes. Közelebb visz egy elképzelt és körülhatárolt célhoz, amelyért érdemes küzdeni.

A keresztyén ember kísértése a szó kezdőbetűjének megváltoztatása: a fegyelem kegyelemre cserélése. Könnyű a gondolat, amely szerint mi már elértük hitünk célját, lelkünk üdvösségét, az önsanyargatás és az állkapcsok izomláza maradjon azoké, akik még kapaszkodót, célokat keresnek.

Pedig az igazán kegyelemre épülő élet fegyelmezett élet. C. H. Spurgeon így fogalmaz: „Gondoskodnom kell Krisztussal való közösségem fegyelmezett ápolásáról. Mert bár ez sohasem lehet békességem alapja, de ez lehet békességem csatornája.”

A keresztyén embert fegyelmezett életre hívja Isten, hogy azzá váljon, aki mindig is szeretett volna lenni: Krisztushoz hasonló emberré.

*

Füle Lajos, Ének a cseresznyefáról: „Hogyha gyilkos árnyak elborítanak, / fölfelé igyekvő vágyunk lel utat. / A cseresznyefával így igyekszem én, / s meglátom az URAT.”

Bálintné Gyöngyi / Pécel

Pál apostol: „Én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívása jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” (Fil 3,13-14)