Boldog halál (2. rész)

(folytatás)

Az a boldog halál, amikor valaki az Isten kegyelmében és szeretetében hal meg, és halála után örök boldogságra jut. Az ilyen halál, ha erőszakos is, ha számkivetésben és gyalázatban esik is, ha nagy kínok és gyötrelmek között lesz is, mégis boldog, mert az Isten kegyelmében történik és boldogságra juttat.
Ha pedig az ilyen halállal az is együtt jár, hogy az ember a maga ágyán, családja körében, természetes halállal, nagy fájdalmak, szorongattatások és félelmek nélkül csendben alszik el, mint Ábrahám, Jákób, Dávid – ez annál drágább és kívánatosabb.
Nincs is senki, aki ne szeretné és ne kívánná az ilyen boldog halált, de mégis ugyanolyan kevesen halnak meg ilyen boldogul, mint amilyen kevesen üdvözülnek. Ennek oka az, hogy bár szeretnének az emberek boldogul halni, amikor meg kell halniuk, de amíg élnek s egészségesek, akkor nem cselekszik meg azt, ami erre nézve kívánatos…
Íme, akik a pénzt s gazdagságot szeretik, azok készek azért futni, fáradni, annak gyűjtésére szolgáló minden módot megragadni; akik tisztességre, becsületre vágynak, azok éjjel-nappal azon gondolkodnak, hogy feljebb jussanak; akik a gyönyörűséget kívánják, azok mindent elkövetnek, amit arra alkalmasnak látnak; a boldog halálra – noha mindenki kívánná és szeretné megnyerni, sőt néha tudják is, hogy attól függ az örökkévaló állapotuk – mégis kellő gondot nem fordítanak.

(Részlet – Keresztyéni tanítások és imádságok, Kálvin János Kiadó, Bp. alapján)

„(…) boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva… mert megnyugszanak fáradozásuktól,
és cselekedeteik követik őket.” (Biblia – Jelenések könyve 14,13)

 

Szikszai György írása