Nem az a boldog halál, amikor valaki a maga ágyán, háza népe és nemzetsége között, csendes öregségben hal meg. Mert bár ez szép dolog és méltó kívánni azt, mégis bizonyos, hogy ez olyan jó, ami kijut az istenteleneknek is, az Isten fiainak pedig nem mindenkor; akik közül sokan haltak meg eleitől fogva számkivetésben és különféle erőszakos halállal.
Nem is az a boldog halál, amikor valaki nagy hánykódások, hosszú kínlódások és nyugtalanságok nélkül csendesen hal meg, mintha csak elaludt volna. Mert ez csak a betegségek természetétől és minőségétől függ. Vannak olyan betegségek, amelyek az érzéket ébren tartják és hasogató nagy fájdalmakkal járnak. Az ilyenekben a legkegyesebb ember is nagy hánykódás és sok rendkívüli kín és szorongattatás között hal meg. Vannak ellenben olyan betegségek, amik elnyomják és mintegy elkábítják az érzékeket, és nem kínozzák rendkívüli nagy fájdalmakkal a testet. Az ilyenekben a leggonoszabb ember is sokszor csak alvásformában hal meg.
Sőt nem is az a boldog halál, amikor az ember bátran, félelem és lelkiismereti hánykódások nélkül hal meg. Mert amint egyfelől megeshetik és meg is esik, hogy az istenfélő hívekben is haláluk elközelítésekor sok vétkük és fogyatkozásuk emlékezetére irtózás, félelem, rettegés, lelkiismereti hánykódás támad, úgy másfelől megeshetik és meg is esik, hogy a bűnnek szolgái vagy tudatlanságból és érzéketlenségből, vagy megkeményedésből, vagy hamis reménységből bátorságban és belső csendességben látszanak lenni halálukban… (folytatjuk).

(Részlet – Keresztyéni tanítások és imádságok, Kálvin János Kiadó, Bp. alapján)

„Haljon meg az én lelkem az igazak halálával, és legyen az én utolsó napom, mint az övé!” (Biblia – Mózes 4. könyve 23,10.)

Szikszai György írása