Értesítés tudnivalókról

Biblia Szövetség Egyesület (BSz)

TÁJÉKOZTATÓ
BSZ ALAPFOKÚ BIBLIAISKOLA HALLGATÓI RÉSZÉRE
2019-2020. TANÉV

Kedves Bibliaiskolai Hallgatónk!

Öröm számunkra, hogy jelentkeztél szervezetünk bibliaiskolájába, reménységünk, hogy olyan ismeretet tudunk adni majd számodra, amit keresztyén életed során Isten dicsőségére fogsz kamatoztatni.

Az alábbiakban összefoglalom és mellékelem azokat az információkat, amik segítik a szeptemberi tanévkezdést és a naprakész felkészülést.
Melléklet: tanrend, ajánlott irodalomjegyzék a felkészüléshez, órarend, szervezetünk oktatási lelki munkájának alapelvei és a házirend.
Kérem, figyelmesen olvasd át ezeket, mert ismeretük segíti felkészülésedet, és a tanévkezdéskor aláírásoddal is vállalod majd, hogy ezek alapján kívánsz szorgalmasan részt venni a közös munkában.
TANÉVNYITÓ
Az első tanítási napon, szeptember 7-én, szombaton 9.00-kor kezdődő első tanórában, amit a két évfolyam közösen tart.
A TANÓRÁK HELYSZÍNE
Pécel, Kálvin tér 2/b, a BSz székháza, ahol megfelelő infrastruktúrával segítjük az eredményes felkészülést.
MEGKÖZELÍTÉS
Ha gépkocsival érkezel, akkor az ingatlanon nyolc, az ingatlan előtti téren hat gépkocsinak van parkolási lehetősége. De a közeli református óvoda előtt is számos parkolóhely található. Kérem, hogy az Eszperantó közben (a Kálvin térről induló keskeny utcában) és a Maglódi út Kálvin tér felöli oldalán ne parkolj, mert ott az tiltott!
Budapest, Örs vezér térről a 169E autóbusz 45 perc alatt ér a Pécel, Kossuth téri megállóig, onnan 150 m a BSz székháza. Vagy egy BKV jegyet, vagy bp-i bérlet mellett környéki jegyet kezelve utazhatsz. (Menetrend: https://bkk.hu/apps/menetrend/pdf/1695/20170203/1.pdf)
A személyvonatok a vasútvonal építése miatt egész órakor, illetve óra harminckor indulnak Bp. Keleti pu-ról, a vasútállomástól 12-15 perc gyaloglással érsz székházunkhoz. Visszautazás szintén 30 percenként (félkor és egészkos) Pécelről. Hatvan felől autóbusszal pótolják a pályazár miatti szerelvényeket. Erről pontos információt a MÁV honlapján találsz. A pótlóbuszok a péceli vasútállomás előtt állnak meg. Kérem, minden oktatási nap előtt tájékozódj a menetrendről, ui. az változik az építkezés ütemezése szerint! Decemberben tervezik a felújított vasútvonal átadását, akkor bizonyosan változni fog a menetrend.
Az órarendet a vasúti menetrendhez igazítottuk, a menetrendet itt találod: www.elvira.hu

FELKÉSZÜLÉS A TANÓRÁRA
A bibliaismeret tárgy jó megértéséhez szükséges, hogy a kijelölt bibliai könyveket a tanítási napra már elolvasd. Ha nem teszed ezt meg, az hátráltatja felkészülésedet.
Első évfolyamos hallgatóként olvasd el az Ószövetségből 1.Mózestől Ruth könyvéig terjedő részt az első tanórára!
Másodéves hallgatóként pedig az evangéliumokat és az Apostolok cselekedetétől a Filippi levélig olvasd el az első tanórára!
A hitvallásismeret előadásaihoz pedig a Heidelbergi Kátét és a Második Helvét Hitvallást olvasd el!
Mindig hozd magaddal Bibliádat, jegyzetfüzetedet, íróeszközeidet!
Hangfelvételt csak az oktató előzetes engedélyével készíthetsz, de azt nem oszthatod meg közösségi portálon, sajtótermékben, és nem készíthetsz abból más által elérhető forrást!
KÖVETELMÉNYEK
A tanfolyam eredményes elvégzésének feltétele a tanórákon való részvétel és a megadott feladatok elkészítése, beadása. A tantárgyakhoz tartozó követelményről az előadók tájékoztatnak, illetve a mellékelt dokumentumokból tájékozódhatsz.
ÉTKEZÉS
Az intézmény teakonyhájában mikro, gáztűzhely, hűtőszekrény, asztal rendelkezésedre áll, minden hallgató fogyaszthat előre elkészített teát (ízesített vagy cukormentes), hozzá kekszet. Kávét 100 Ft-ért vásárolhatsz. Mindezeket a teakonyhában vagy a földszinti előadóterem melletti folyosón fogyaszd majd el, ezzel is segíted a rend megtartását!
Ebben a tanévben is lehetőséged van meleg ebéd elfogyasztására, ami két fogást tartalmaz. Az ételt szállíttatjuk, 1.200 Ft/nap áron te is megrendelheted. Az ételek finomak, lehetőség lesz kímélő igények teljesítésére is (vegetáriánus, cukormentes stb.). Kis élelmiszerüzlet kb. öt, a Penny kb. tíz perces sétával elérhető.
ÉJSZAKAI SZÁLLÁS
Ha a tanórákon való részvételedet segíti, akkor éjszakai szállást biztosítunk számodra székházunkban (péntek és/vagy szombat). Ezt az igényt előre kell jelezned a tanfolyami nap előtti szerdáig. Ágyneműt hoznod kell, vagy 500 Ft mosatási díjat kérünk, ha mi adunk ágyneműt. Ha hálózsákkal érkezel, akkor is hozz lepedőt és párnahuzatot! Étkezést (reggelit, vacsorát) nem tudunk biztosítani, de teakonyhánk rendelkezésedre áll. Ha igénybe veszed a szállást, akkor 1200 Ft/éjszaka költségtérítést kell fizetned.
FONTOS ELÉRHETŐSÉGEK:
A bibliaiskola titkára: Tóth Melinda, bszbibliaiskola@gmail.com
A bibliaiskola szervezési felelőse: dr. Mikolicz Gyula, bsz@bibliaszov.hu
A BSz irodavezetője, akit telefonon is kereshetsz munkaidőben: Horváth Mária
Bibliaiskolai oktatás helyszíne, egyben postacíme: Biblia Szövetség Egyesület, 2119 Pécel, Kálvin tér 2/b
BSz telefon munkaidőben: 06/28/452334
BSz honlap: www.bibliaszov.hu
BSz számlaszám: 11742331-20002279
Kapcsolattartáshoz a bibliaiskolai titkár elérhetőségét használd: bszbibliaiskola@gmail.com
Ha nincs internetes elérhetőséged, akkor telefonon vagy postai levelezéssel kommunikálj!

Eredményes és hasznos tanfolyami részvételt kívánok!
Isten áldja meg életedet, szolgálatodat gazdagon a szeptember 07-i találkozásig is!

Pécel, 2019. augusztus 13.

Dr. Mikolicz Gyula, a Biblia Szövetség Egyesület titkára, a bibliaiskola szervezési felelőse