Newton első törvénye a tehetetlenség törvénye, ami szerint minden test megtartja mozgásállapotát, azaz nyugalomban marad, vagy az éppen meglevő sebességével egyenes vonalú, egyenletes mozgással halad egészen addig, amíg valamilyen erőhatás a testet mozgásállapotának megváltoztatására nem kényszeríti. Ez a törvény az emberi életre is vonatkoztatható.

Amíg vannak, akik kreatívak, életelemük a szüntelen tenni akarás, mások kellő motiváció híján céltalanul élik mindennapjaikat, így folyamatosan serkenteni kell őket a cselekvésre. A restség a hívők számára is kísértést jelenthet. Isten igéje ezt az állapotot egyértelműen bűnnek nevezi, ezért olvashatjuk a Példabeszédek könyvében (6,6): „Eredj a hangyához, te rest, figyeld meg útjait, és légy bölcs!”, illetve (21,25): „A lustát elemészti kívánsága, mert keze nem akar dolgozni”, hiszen (12,23): „A szorgalmasok keze uralkodik, a rest viszont rabszolga lesz.” és (20,4) „A hideg miatt nem szánt a rest; de ha majd aratni akar, nem lesz mit.”.

A tespedtség, a cél nélküli sodródás ma – sajnos – olyanokra is jellemző, akik magukat Isten gyermekeinek vallják. A lelki szolgálatból kivonják magukat (vagy be sem állnak!), a Bibliát csak néhanapján veszik kézbe, és akkor imádkoznak, amikor kellemetlen helyzetbe kerülnek.

A magyar ember hajlamos arra, hogy időközönként ellazuljon, elengedje magát; hazánkban mindig éltek Pató Pálok. Viszont, akik őszintén átadták életüket az Úrnak, nem tétlenkedhetnek. Számukra Pál apostol ezt tanácsolja:

„A jótevésben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk. Azért amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, kiváltképpen pedig azokkal, akik hozzátartozóink a hitben.” (Gal 6,9-10)