A háború című dán mozi hatalmas feszültséggel telített kezdőjelenete pont oda repíti a nézőt, ahová valójában soha nem akar eljutni: az afganisztáni hadszíntérre.

Egy csoport dán békefenntartó kopár vidéken jár, egy vonalban lépkednek, egymástól egyenlő távolságra. Így biztonságos, mert vigyázniuk kell, hogy egyikük se lépjen aknára. Módszeresen haladnak előre. A katonák folyamatos kapcsolatban vannak bázisukkal és parancsnokaikkal, akik a szakértők nyugodt hangján osztanak parancsokat számukra. De érezzük, történni fog valami rossz. És tényleg bekövetkezik a tragédia, a következmények pedig örökre megváltoztatják a parancsnok, Claus Pedersen életét.
Pedersen, bűntudattól vezérelve maga is részt vesz katonái felderítő akcióiban, és még nem tudja, hogy ezzel bukását készíti elő. Néhány napja ugyanis az egyik katonáját felrobbantotta az akna. Mindenkit megráztak a történtek, és Pedersen leginkább azt tekinti feladatának, hogy vigyázzon katonáira, és tartsa a lelket bennük. Ugyanakkor figyelmezteti őket, hogy óvják a helybelieket, mert nem a falu lakossága ez ellenség, hanem a tálibok.
Miután Pedersent és csapatát elképesztő módon csapdába csalták, a másodperc töredéke alatt kellett sorsfordító döntést hoznia, aminek következtében visszahívták Dániába. Bíróság elé állítják, hogy számot adjon az általa elkövetett háborús bűncselekményről, miközben családi élete visszafordíthatatlan sérülést szenved.
Rendkívül hasznos számunkra, ha alaposan megfigyeljük a csapdajelenetet, mert a kiváló rendező, Tobias Lindholm, a nézővel együtt egy zajos, zavaros eseménysorba löki a katonákat. Nem véletlenül teszi ezt. Bajos nyomon követni, hogy mi is zajlik előttünk, mint ahogyan ez a valóságban is sokszor megesik velünk. Még a legjobb szándék mellett is nehéz igazságosan cselekedni a háború ködében. A parancsnok döntésének következményeként ártatlanok halnak meg. Hátborzongató feltenni a kérdést: Te mit tettél volna Pedersen helyében ott és akkor?
Melyik oldalon áll a rendező, aki tudatosan hozza a nézőt olyan helyzetbe, hogy kénytelen az etikai probléma mindkét oldalát megvizsgálni? A másik húsbavágó kérdés, vajon ez a lelkiismeretes vezető hajlandó-e hazudni a tárgyaláson, annak érdekében, hogy ne kényszerüljön a következő négy évet rács mögött tölteni.
Pilou Asbaek, a rendező kedvenc színésze kiválóan alakítja Pedersent, aki igazi jó ember és nem mellesleg jó katona is. De mit is jelent jó katonának lenni? A film finoman, de egyértelműen szegezi nekünk a kérdést. Más az értéke a mellettünk, körülöttünk élők, lélegzők és egy távoli ország lakosai életének? Milyen büntetés jár a bűnért?
A rendező egyetlen problémával kapcsolatban sem foglal állást. Saját bevallása szerint, csak a komplexitás bemutatására törekszik, hogy a néző megértse, minden döntés, minden esemény mögött érthető emberi indítékok állnak.
A film kimondatlanul is felveti továbbá ezeket a kérdéseket: Mit keres egy dán katona több ezer kilométerre az otthonától? Miért harcol a tálibok ellen, akik nem jelentenek közvetlen fenyegetést az országára? Miért áll Dánia 14 éve háborúban egy közel-keleti országgal?
A mozi első felében a harci eseményekkel párhuzamosan láthatjuk, hogyan próbál otthon a mindennapi élet gondjaival és három gyerekük nevelésével boldogulni Pedersen felesége, Maria (Tuva Novotny). Mindhárom gyerek zavart az apjuk hosszú távolléte miatt, nem pótolják jelenlétét a röpke telefonbeszélgetések. Ennek ellenére Pedersennek a családja iránti aggodalma és törődése szinte tapintható. Mit jelent egy családnak, ha egyik létfontosságú eleme, az apa hónapokig hiányzik? Pedersen messze, egy másik országban, kiválóan viseli gondját a csapatának, de a néző azt is látja, mit érez ezzel szemben saját családja, mit rombol bennük a hiánya.
Nem könnyű feladat végignézni a filmet, de megéri, mert elgondolkodtat, és arra késztet, hogy választ keressünk nyugtalanító kérdésekre. Egy filmklub közös beszélgetéséhez is remek kiindulópont. A legkellemetlenebb utóhatása mégis az, hogy bár kiváló alkotás, amit nagyra értékelünk, de tovább erősíti a kulturális relativizmus eszméjét. Hiszen nem érthetünk egyet azzal, hogy a jó és a rossz közötti különbség megítélése az ember dolga, mivel nincs abszolút igazság, amihez viszonyítani lehetne. És az sem igaz, hogy az embernek magának kell megítélni a cselekedeteit és választásait, mert minden ember individuum, egyedi elbírálás alá esik. Keresztyénként tudjuk, hogy Isten létezik és mindenható Úr. Jó és rossz ismerője, ő mondja meg, mi a jó és mi a rossz. Az igazság nem szubjektív (Jn 17,17), az igazság abszolút, és létezik egy morális rend, aminek megtartásáról vagy elvetéséről minden nép számot ad majd.
A háború szükségességéről vagy szükségtelenségéről milliók írtak és vitatkoztak már. Meglehetősen érzékeny és nehéz kérdés ez. Egy olyan világban azonban, amiben csupán bűnös emberek élnek (Rm 3,10-18), a háború elkerülhetetlen.

A filmet Törökországban forgatták afgán menekültekkel és már leszerelt dán katonákkal. Így akart a rendező a lehető legközelebb kerülni a témához, miközben szeretett volna a lehető legmesszebbre eltávolodni, hogy objektív képet tudjon átadni. Kérdés, hogy az objektív képalkotáskor kihez és mihez viszonyítunk, és vajon nem torzul-e végképp el a kép, ha önmagunkon kívül nincs más tanácsadónk?

A film 2016-ban Oscar-jelölést kapott a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A kategória győztese végül a Saul fia című magyar alkotás lett.