1. A pénzzel kapcsolatos kérdések valóban fontosak a keresztyén ember számára? Feltétlenül foglalkoznunk kell ezzel a témával, vagy farizeus módon mondjuk azt, hogy a piszkos pénz ügye bennünket, hívő embereket nem érdekel?

Közhelynek számít az a megállapítás, hogy az emberiség történetében évezredek óta, de talán soha annyira, mint ma, minden a pénz körül forog. Tény, hogy a pénz, személyes életünkben éppúgy, mint országunk életében, vagy a világpolitikában döntő szerepet játszik.

A közmondás is, hogy ti. „a pénznek nincs szaga”, arra akarja az embereket felszabadítani, hogy soha ne nézzék a pénz eredetét, még a célját se, csupán a mennyiségét. Mert a mennyiség a lényeg. Ez a téma tehát – akár akarjuk, akár nem – mindenkit érint, hívőket és nem hívőket egyaránt.

Ha viszont valaki hívő keresztyén emberként éli az életét, mivelhogy ő is pénzből él, vagy pénzzel bánik, nem kerülheti el, hogy feltegye a kérdést: Mit mond Isten tévedhetetlen Igéje a pénzről? Vagyis, pénzügyeinknek is fel kell kerülnie az Ige mérlegére.

2. A Bibliában pedig azt olvassuk, hogy Isten, aki a világnak és benne minden élőnek és élettelennek a teremtője, számtalan helyen kijelenti, hogy a teremtés jogán minden az Övé, „az ország, a hatalom, és a dicsőség”. A teremtés jogán tehát nemcsak az ember lelke és teste, de a föld természeti kincsei, az állat- és embervilág, beleértve a pénzt is, az övé. „Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregek Ura.” (Agg 2,8) Minden pénz az Istené? (Nemcsak a perselypénz, meg az egyházi adó, vagy a tized?) Igen! A pénzt tehát nem a Sátán találta ki, és nem is az övé! Az, hogy a pénz is (minden egyébbel) az Istené, olyan bibliai evidencia, hogy a pénz tulajdonjogával a Biblia nem is foglalkozik.

3. A fő probléma ebben a témában tulajdonképpen nem maga a pénz, hanem az ember. Ilyen vonatkozásban foglalkozik a Biblia is a pénz-kérdéssel. Ugyanis az történt a pénzzel is, mint Isten sok szép és jó teremtményével és adományával, hogy a bűntől megromlott szívű ember a bűneset után a Teremtő helyett a teremtményeket, és Isten ajándékait kezdte imádni. Ahogy azt Pál is írja: „a teremtett dolgokat imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott” (Rm 1,25). Ez az oka annak, hogy a Biblia, amikor a pénzről beszél, a pénzről adott isteni rendelkezéseket mindig az emberrel köti össze, mégpedig a bűnnel megrontott emberrel, aki a pénzt nem úgy és nem arra használja, amire Istentől kapta.

A Biblia pénzre vonatkozó passzusait vizsgálva tehát azt állapíthatjuk meg, hogy a pénzzel kapcsolatos isteni rendelkezések mindig a bűn által megzavart gondolkodású embernek szólnak. Ezeknek a rendelkezéseknek a célja pedig, megváltoztatni a bűnös ember pénzhez való viszonyát. Azt pedig tudjuk, hogy a pénzhez való viszony mindig az ember Istenhez való viszonyának a függvénye.

4. A hívő keresztyének tehát ebben a kérdésben is Jézusra, hitük Fejedelmére és Királyukra figyelnek, mert megtérésükben nemcsak bűneik bocsánatát fogadták el, de ha igazán megtértek, elkötelezték magukat arra is, hogy Jézus Krisztusnak, mint Királyuknak mindenben engedelmeskedni fognak. Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy engedelmeskedni fognak mindannak, amit Jézus Krisztus az Igében (a Bibliában) a pénzről mond.

Jézus Krisztus szava azért is megkerülhetetlen a pénzkérdésben, mert Ő volt az első és egyedüli, aki a pénzt Mammonnak nevezte: „Senki nem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” (Mt 6,24).

Azzal, hogy Jézus a pénzt „úrnak”, és Mammonnak (bálvány istennek) nevezi, tulajdonképpen azt mondja ki, hogy az önmagában semleges pénz nemcsak az ember, hanem az ördög kezébe is kerülhet. Az ördög pedig képes a kezébe került pénzben magát mindenható istenként feltüntetni, imádtatni, és a pénz segítségével uralkodni. Az ördög által istenné emelt pénzt ezért nevezi Jézus Mammonnak. Azt a hétköznapi ember is tapasztalhatja, hogy itt nem csupán elméletről van szó, hiszen az ördög kezébe került pénz valóban olyan vonzó hatalmat testesít meg, amit a bűn által megrontott ember örömmel kész imádni. A Mammonná tett pénz így ugyanolyan kívánatos lett az ember számára, mint az édenkerti jó és gonosz tudás fájának gyümölcse, amelynek menedzsereként a Kígyó, az embernek megistenülést kínált.

5. Ha pedig valaki nem ismeri az elmondottakat, vagyis a pénz szellemi-lelki hátterét, az nem érti meg azt sem, hogy a Bibliának mi a problémája a pénzzel. Nem érti, hogy miért írja Pál Timótheusnak, hogy „minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal” (1Tim 6,10). Azok a szavak, hogy „pénz szerelme”, meg „sóvárgás” azt jelzik, hogy ez a Mammon-isten olyan kívánatossá teszi magát (vagyis a pénzt), hogy az ember úgy sóvárog megszerzéséért, mint egy szerelmes ifjú a hőn szeretett menyasszonya után. Ha pedig azt kérdezzük, hogy mivel teszi ilyen kívánatossá magát, akkor megint felfedezhetjük azt a személyes hatalmat, aki Évának azt ígérte, hogy ha vesztek a fáról, olyanok lesztek, mint az Isten. Más szóval, ennek a bálványnak hatalmas ígéretei vannak. Azt ígéri, hogy a pénzed segítségével tiéd lesz az „ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké”. Közben, szinte észrevétlenül elkéri az ember szívét. Ugyanazt kívánja az embertől, mint az igaz Isten: „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből…”. Vagyis a Mammon elfoglalja a szívünket is. „Aki szereti a pénzt, nem telik be pénzzel” (Préd 5,10), mondja a Prédikátor.

A Biblia tehát nem hagy kétséget afelől, hogy az önmagában semlegesnek mondható pénz mögött olyan démonok is állhatnak, akik a gyanútlan keresztyéneket is eltévelyítik a hittől, és szinte észrevétlenül belesodródnak a Mammon imádat szertartásába. A pénznek tehát igenis van szaga, és nagy baj, ha ezt a szagot egy keresztyén ember nem érzi meg! Nagy baj, ha valaki nem érzi meg, hogy őt valami a hittől szépen, lassan „eltévelyíti” (az ’apoplanao’ görög szó, hajózási szakkifejezés: egy hajót lassan elkormányozni). Azt a mondást viszont, hogy a pénznek nincs szaga, e világ fiai találták ki annak a gondolatnak igazolására, hogy ne nézd a pénz eredetét, a meggazdagodás árát, sem a pénz hátterét, hanem csak a hasznát és a mennyiségét.

Azzal, hogy Jézus a pénzt megszemélyesítve Mammonnak nevezi, egyrészt az ördög személyéről kívánta lerántani a leplet, másrészt a Krisztusban hívőknek akarta felnyitni szemét a pénz hatalmának egyébként érthetetlen titkára.

6. A pénz titkához tartozik az is, hogy ugyanakkor az ember megélhetésének jó eszköze is lehet. Hiszen a pénzzel lehet jólétet teremteni, kultúrát létrehozni, tudományt művelni, gyógyítani, másokon segíteni, az evangéliumot terjeszteni, a világpolitikát jobb irányba vinni, az emberek boldogulását elősegíteni, a világ szociális krízisét, a szegénységet, nyomort enyhíteni stb. Tehát a pénz nem csak átok lehet, hanem áldás is. Áldás volta attól függ, hogy ki áll mögötte, jobban mondva, kinek a kezében van.

Bár végső soron minden Isten kezében van és minden dolog az Ő tulajdona, mégis a Biblia a pénzzel kapcsolatban hangsúlyozza az ember felelősségét is. Isten ugyanis felkínálja az embernek azt a nagy lehetőséget, hogy pénzügyeit letegye Isten kezébe. Az Ószövetség tele van olyan történetekkel – gondoljunk itt Izrael történetére –, amelyekben Isten adakozásra, tized fizetésre, hálaáldozat hozására, szociális jótékonykodásra szólította fel népét azzal az indoklással, hogy amit a közösbe adnak, Istennek adják. Ide vezethető vissza a templomban elhelyezett perselyek rendeltetése is, amelyekbe beletett pénz az adakozó azon hitét hivatott kifejezni, hogy a „pénzem” az Úré. Az Ószövetség utolsó könyvében ezt olvashatjuk: „Hozzátok be a raktáramba a tizedet mindenből, hogy legyen ennivaló a házamban! Ezzel tegyetek próbára engem – ezt mondja a Seregeknek Ura –, hogy megnyitom-e nektek az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok-e rátok” (Mal 3,10). Isten tehát arra biztatta minden időkben az Ő népét, hogy tegye le pénzügyeit az Úr kezébe, s ennek jeleként adakozzon. Ismert a szegény özvegy két fillérjének története is, a Márk 12,42 kk.-ben, aki utolsó két fillérjének perselybe dobásával, Jézus szerint, minden vagyonát odaadta Isten kezébe, hitének jeleként.

Az ember nagy lehetősége tehát az, hogy oda teheti pénzét Isten kezébe, Isten ígérete pedig nem a sok pénz, nem a lottó főnyeremény, hanem az áldás.

Ezért is tiltja a Biblia a hívő embernek azt, hogy szerencsejátékot űzzön, és ne tiszta eszközök segítségével akarjon meggazdagodni. Isten áldást ígér, és az Istentől megáldott pénz igazi örömöt okoz.

Azt, hogy ki a pénzem igazi tulajdonosa, nem a szám, nem a ruhám, nem a házam vagy az autóm, hanem az adakozásom árulja el. Vannak, akik azt mondják, „megadom a tizedet az Úrnak, a többivel viszont én akarok rendelkezni”. Ezek a törvényeskedő hívők. A Biblia isteni logikája szerint ugyanis a hívő embernek minden pénze az Úré, s ez azt is jelenti, hogy a tized a minimum, mert ha valakin segíteni kell, vagy valamire adakozni kell, legyek kész a tizednél többet is adni, hiszen azt abból adom, amit az Úr nálam sáfárságra elhelyezett.

7. Ennek a szellemi-lelki háttérnek az ismeretében a keresztyén ember máshogy láthatja a pénzvilágot, a politikát, a világpolitika mai eseményeit és helyzetét is.

Ha ugyanis feltesszük a kérdést, hogy a világ ún. jóléti államai (Nyugat-Európa, USA stb.) miből gazdagodtak meg, akkor pénzük szagának bűze felhatol az egekig. Hiszen, rabszolgák százezreinek könnye, a gyarmatok kincseinek elrablása és a nyomukban máig ható nyomor teszi bűzössé jólétük pénzét. Azt pedig senki sem tudja megmondani, hogy az újabb korban a világháborúk halált osztó fegyverzetének gyártása mekkora anyagi hasznot hozott a pénzvilágot irányító csúcs-szervezeteknek, csoportoknak és egyes államoknak. El sem tudjuk képzelni, hogy a mai világpolitikai események, háborúk, gazdasági válságok mögött álló egy-két – létszámát tekintve kisebb – csoportnak (valaki találóan globalnyikoknak nevezte őket) mekkora anyagi haszna van, akik anonimitásba burkolózva országok, népek sorsa felett döntenek.

A dolgok ilyen megértését csak tovább nehezíti az, hogy a világ pénzügyi irányítói azzal ködösítik létüket és szerepüket, hogy nagy segélyeket, és látványos adományokat nyújtanak a bajba jutottaknak, ami csak nevetségesen halvány töredéke annak a haszonnak, amit ugyanezen országok és népek zsebéből kivettek. Máskor meg készek lepénzelni hatalmas tömegeket, hogy segítségükkel eltávolítsák azokat a vezetőket, akik keresztezik szándékaikat. Ez a jelenség egyébként megjelenhet egy országon belül is, lásd a magyar rendszerváltás privatizációjának eredményeit. (Nem véletlenül nevezte valaki hazánkat is „szétlopott” országnak.)

A pénznek tehát van szaga, még akkor is, ha az érintettek igyekeznek minél erősebb szagtalanító sprayt használni. Embereket ugyan félre lehet vezetni, de Istent nem! Az eddig mondottak summája tehát az, hogy a pénz lehet áldás, vagy átok, attól függően, hogy kinek a kezében van.

8. Az elmondottak fényében szeretnék még szólni röviden három olyan, ma is gyakran használt pénzzel kapcsolatos fogalomról, amelyeket a Biblia is megemlít. Ez a három fogalom pedig, a kölcsön, a kamat, és a kezesség.

A Biblia a kölcsön témáját Izrael, a népek és Isten viszonylatában tárgyalja. Egyrészt úgy beszél a kölcsönről, hogy Isten áldása a neki engedelmeskedő Izrael életében abban is megmutatkozik, hogy nincs szüksége kölcsönt felvenni, 5Móz 28,12: „megnyitja néked az Úr az Ő drága kincsesházát… megáldja kezed minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszel kölcsönt.”

Másrészt viszont úgy beszél a kölcsönről, mint ami segítséget jelent egy anyagi szükségben lévő embernek. 5Móz 15,7-8: „Ha mégis szegénnyé lesz valaki a te atyádfiai közül… örömest nyisd meg a te kezedet neki, és örömest adj kölcsönt neki, amennyi elég az ő szükségére…”. Jézus is arra biztatja hallgatóit a hegyi beszédben, hogy „aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól” (Mt 5,42).

A kölcsön és kamat kérdéskörével Kálvin foglalkozott bibliai szellemben. Szerinte a Bibliának kölcsönnel és kamattal foglalkozó részei elsősorban Izrael népére vonatkoznak, s az ószövetségi kamat-tilalom Izrael népét összetartó erő volt. A keresztyéneknek – Kálvin szerint – Isten ebben a témakörben szabadságot adott. Kálvin a kölcsön-adást, vételt, és a kamatot is megengedetőnek tartotta (pl. szemben Lutherrel).

Kálvin a kölcsönnek két fajtáját különböztette meg. Az egyiket „fogyasztói” kölcsönnek, a másikat „produktív” kölcsönnek nevezte. A fogyasztói kölcsön a szegény ember megélhetését szolgálta, ez esetben ellenezte a kamatot. A produktív kölcsön viszont arra volt hivatott, hogy a kölcsönt felvevő munkájával, szorgalmával együtt új értéket hozzon létre. Ebben az esetben viszont megengedhetőnek tartotta a méltányos kamatot. (A méltányos kamatot Kálvin idejében a genfi vezetőség 5%-ban, de max. 6,6%-ban határozta meg.)

Fontos megjegyezni, hogy Kálvin a kölcsön és a kamat kérdését mindig a produktív munkával kötötte össze, s itt kapcsolódott a bibliai normához, míg a mai „a pénz hozza a még több pénzt munka nélkül”-elvet erkölcstelennek tartotta.

A keresztyén ember számára ez ma gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha kölcsönt akar felvenni, vizsgálja meg az Úr előtt, hogy valóban olyan egzisztenciális szükségben van-e, hogy csak a kölcsön segíthet rajta, vagy pedig olyan célokat akar elérni, ami nélkül egyébként meg tudna lenni. Aztán vizsgálja meg azt is, hogy pénzügyi zavarai nem az Isten áldásának hiánya miatt támadtak-e? Mert sok keresztyén ember (most nem a hitetlenekről beszélek!) kölcsön felvételének nagyon gyakran az elégedetlenség, a háládatlanság – és mondjuk ki –, a felelőtlenség a motivációja. Ilyen esetben viszont a kölcsön felvétele még nagyobb bajba sodorja az illetőt, ahogy ezt a jelenlegi magyar helyzet is igazolja. A rendezetlen lelki és anyagi dolgainknak hű tükrei pénzügyi zavaraink.

A másik pénzügyi fogalom, amelyről az imént már szóltam is, a kamat. A kamat viszont mára olyan lett, mint egy vadnak kitett csapda. A csalétek a pénz, amire ha ráharap valaki, azonnal csattan rajta a kamat-bilincs, és a kölcsönt felvevő kamat-rabszolgává válik.

A Biblia nem tiltotta, hogy Izrael fiai az idegeneknek adott kölcsönért kamatot szedjenek. Amit viszont tiltott a Szentírás, az az uzsora-kamat volt, vagyis tiltotta az aránytalanul magas kamat kiszabását, ami nem más, mint egy bajban levő ember amúgy is nehéz anyagi helyzetének kihasználása. A Zsolt 15,5 szerint Isten az áldását annak adja, aki „pénzét nem adja uzsorára, és nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen”. Ezékiel 18,13: „Uzsorára adott és kamatot vett, és az ilyen éljen? Nem él! Mindezeket az utálatosságokat cselekedte, halállal haljon meg, az ő vére legyen őrajta.”

Azt mi is világosan látjuk, hogy a világgazdaság működésében, sőt a technikai fejlődésben is döntő szerepe van a bankoknak. A bankok a pénz eszközével mozgatják a világ gazdaságát, mégpedig a kölcsönök és kamatok segítségével. Egy-egy állampolgár, ha meg is tud lenni még bank nélkül (ami egyre nehezebb lesz!), de a társadalom már nem létezhet nélküle! A probléma viszont a kamat mértéke, valamint a Kálvin által szorgalmazott munka hiánya.

Természetesen fel kell tennünk a kérdést, hogy mi számít tisztességes, vagy „méltányos” (Kálvin) kamatnak, és mi uzsorának? A Kálvin korabeli Genfben az 5%-6,6% feletti kamat már uzsorának számított. De hol vagyunk mi már ettől? Mára a tisztességes, vagy méltányos kamat és az uzsora határa szinte egybemosódott. Mondhatnánk, „határ a csillagos ég”. Azzal, hogy a pénzvilág nem kíván többé tudomást venni Istenről és Isten törvényeiről, következményként felsejlik a Jelenések könyvében megjelenő fekete ló (Jel 6,5-6), a pénz uralmát követő drágaság és éhség, gazdagság és szegénység démoni ellentétének apokaliptikus valósága.

Végül a harmadik fogalom a kezesség. A pénzről eddig mondottak fényében érthető, hogy a Biblia miért óvja az embert a kezesség vállalásától. „Fiam, ha kezes lettél a te barátodért, és kezedet adván kötelezted magadat másért: Szádnak beszédei által estél tőrbe… Ezt míveld azért fiam, és mentsd ki magadat, mert a te felebarátodnak kezébe jutottál… szabadítsd ki magadat, mint a zerge a vadász kezéből…” (Péld 6, 1-5). „Igen rosszul jár, aki idegenért vállal kezességet, de biztonságban marad, aki gyűlöli a jótállást” (Péld 11,15).

Tudjuk, nehéz a kezességet bárkitől is megtagadni, mert azonnal szeretetlenséggel vádolnak bennünket. De ez a világ fiainak logikája! Mert az igazi szeretet mégis az, ha Isten szavához ragaszkodva, nem segítek senkit felelőtlen kölcsön felvételére.

A Biblia egyetlen olyan kölcsönről beszél, amelyet mindenkinek ajánl, ez pedig az Úristennek adott kölcsön. „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét” (Péld 19,17).

Zárógondolatul: „Az Úr áldása, az gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni” (Péld 10,22).

(Elhangzott 2015. február 8-án Budapesten, a Biblia Szövetség Fontos kérdések sorozatában)

Dr. Sípos Ete Álmos

 

Az előadás anyaga letölthető Word formátumban is.