Néha rájössz, mekkora kincs van a birtokodban, mielőtt még elveszítenéd. A belga Jean-Pierre Dardenne és Luc Dardenne Két nap, egy éjszaka című filmjének középpontjában ez a nem túl sűrűn „megénekelt” igazság áll, valamint egy házasság, amelyik kiállja az élet szakítópróbáit.

A moziban minden benne van, amit egy drámától vársz: empatikus, együtt érző, nyíltan, mégis finoman evez a lélek bugyraiban, miközben hibátlan színészi alakításokat látunk annak ellenére, hogy a szereplők egy része amatőr. Filmjük főszerepére az Oscar-díjas Marion Cotillard francia színésznőt kérték fel.

Mint minden korábbi történetüknél, az alaphelyzet ezúttal is már-már megtévesztően egyszerű.

A 37 éve közösen alkotó, kétszeres Arany Pálma díjas Dardenne testvérek, akiknek a Rosetta (1999), A fiú (2002), A gyermek (2005), Lorna csendje (2008) és a Srác biciklivel (2011) című filmeket köszönhetjük, ezúttal a 2008-as gazdasági válság kirobbanása utáni időkről mesélnek egy olyan alsó középosztálybeli nőről, akit a lecsúszás veszélye fenyeget, mivel kollegáinak többsége gyengének tekinti őt.
A depresszió miatti betegállományból visszatérő Sandra (Marion Cotillard), férje (Fabrizio Rongione) ösztönzésére egy hétvége alatt próbálja meggyőzni munkatársait arról, hogy mondjanak le ezer eurós éves jutalmukról annak érdekében, hogy az ő állása megmaradjon. Pénteken már ellene szavaztak 14-2 arányban, de egy kolléga közbenjárására hétfőn megismétlik a szavazást, mert nem volt minden szabályos az eljárás során. Sandra eleinte nem hisz abban, hogy bármit is tehet az elbocsátása ellen, egyedül érzi magát a többiekkel szemben. Férje ösztökéli, hogy próbálja meg a lehetetlent, szeretettel kérleli, bíztatja. Önzetlenül, fáradhatatlanul áll mögötte. Sandra a kollégáit egyenként akarja telefonon felhívni, vagy inkább beszédet tartana nekik az új szavazás előtt, de férje, nagyon bölcsen, meggyőzi, hogy egyenként keresse fel munkatársait, és nézzen a szemükbe. Ahogy Sandra, megfogadva férje tanácsát, sorra meglátogatja őket, egy csoda kezd kibontakozni előttünk.
Nem, valóban nem mindenki fogadja kedvesen, de ahogyan az egyik emberi lény hatással van a másikra, amikor egymás szemébe néznek, elindul az átalakulás. Mindenekelőtt Sandrában. A kollégák közben abbahagyják a színlelést, és kezdenek őszintén beszélni vágyaikról, félelmeikről, még Istenről is. Sandra nem sokat mond el saját nehézségeiről, pl. a két gyerek (Pili Groyne, Simon Caudry) sok pénzt igénylő neveléséről, miközben csak férje fizetésére számíthatnak, aki szakácsként dolgozik. Vagy arról, hogy vissza kell térniük a szociális lakásba, ha Sandra elveszíti állását. Egyszerű szavakkal csak azt említi meg, hogy a cég vezetője (Olivier Gourmet, a Dardenne fivérek másik kedvenc színésze) mennyire tisztességtelen volt vele szemben.
A munkatársak válaszai sokszínűek, mint az élet maga, de a történetben nincs semmiféle kancsal optimizmus, vagy unalmas cinizmus. Az a kíváncsiság erősödik a nézőben, hogy mi történik akkor, amikor mernek egymáshoz őszinték lenni az emberek. Minden egyes látogatással erősödik a remény. Néhány munkatársa támogatásának köszönhetően Sandrának sikerül a szolidaritást felerősítenie maga körül, és ezzel visszanyernie önbizalmát.
Sandra sikerének titka a házaspárt összekötő szerelem, ugyanis a családjával való kapcsolatból meríti erejét. Eleinte a férje jobban hisz Sandrában, mint ő önmagában.
Míg a Dardenne testvérek korábbi filmjeiben a problémák gyökere általában a magánéletben, a családon belül volt, ezúttal a hangsúly a külvilágra helyeződik, a jól működő család pedig a hátteret, az erőforrást jelenteni.
Alain Marcoen kamerája közeli meghittségben pásztázza az arcokat, de soha nem tolakodóan. A felvevőgép előtt a színészek egyetlen hamis mozdulatot sem tesznek. Különösen is igaz ez Marion Cotillard-ra, aki remek alakítást nyújt ebben a csöppet sem sztáros szerepben. Már megszoktuk, hogy a világhírű színésznő szebbnél szebb ruhákban vonul a vörös szőnyegen, női magazinok címlapján szerepel, és most egy tőle teljesen szokatlan személyiséggé válik, ami igazi kihívás lett számára.
A rendezők a Rozsda és csont forgatásán látták először a színésznőt, aki épp egy liftből szállt ki, karjában kisfiával. Látva Cotillard kifejező tekintetét és megjelenését, azonnal eldöntötték, hogy őt szeretnék felkérni erre a szerepre.
Napjainkban, amikor minden film a házasság halálát hirdeti, felüdítő látni – a belga rendezőpártos ötlete nyomán – mire képes egy erős házastársi kapcsolat.
Kiváló alapanyag baráti beszélgetésekhez és filmklubi vetítésekhez.