A némafilmes (The Artist)

nemafilmes1

nemafilmes1fekete-fehér, feliratos, francia némafilm, 100 perc, 2011

Kinek jutna eszébe 2011-ben fekete-fehér némafilmet fogatni?

Michel Hazanavicius francia rendezőnek, és úgy tűnik olyannyira igaza lett, hogy A némafilmes (The Artist) nemcsak öt Oscart zsebelt be az idei 84. Oscar-gálán.

(a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb férfi főszereplő, a legjobb zene és a legjobb kosztüm díját), de véget nem érő diadalmenetét eddig összesen 69 díjjal ismerték el. Persze, ha pusztán csak annyit állítanánk, hogy Hazanavicius filmje tisztelgés a némafilmkorszak előtt, alábecsülnénk a rendező eredményeit. Korunkban, amikor a látványosabb, a nagyobb, a hangosabb a legjobb, és a legendás rendezők egész sora Steven Spielberg, James Cameron, Martin Scorsese is elismerik a 3D-s filmek létjogosultságát, és szorgalmasan kísérleteznek is vele, Hazanavicius megfordítja a fogaskerekeket, és fejest ugrik a múltba.

 

A némafilmes csak kétdimenziós és nagyrészt némafilm komédia, amit manapság már nem vetítenek a multiplexekben, mégis lehet, hogy éppen ez a film lesz az év egyik legjobb mozija és a te kedvenced is.

A némafilm korszakában lehet, hogy egyszerűbb volt a technológia, viszont a varázslat annál nagyobb. A mozi nemcsak szeretetteljesen idézi vissza a film hőskorát, de visszahozza a kor kedvenc műfaját, a melodrámát is – leheletnyi paródiával, ami végig ott bujkál a színészek szája sarkában. Mindezt a rendező, a színész, az operatőr és a díszlettervező olyan profi módon teszi, hogy a letűnt korszak egy elveszett kópiája is lehetne, amely éppen most került elő.

Semmi kétség, A némafilmes bátran és szemérmetlenül kijátsza nosztalgia kártyáját, de mindezt azonnal megbocsátjuk, hiszen az édeskés, máskor erőteljes jelenetek igazán önfeledt szórakozást nyújtanak a közönségnek.

A film öt év történetét ölei fel 1927 és 1932 között, amely Hollywood és általában a filmipar számára a nagy változások korszaka volt.

Az első hangosfilm 1927 októberében érkezett meg, amely szinte azonnal a némafilm végzetét jelentette. 1929-ben az első Oscar-gálán hat filmet jelöltek a legjobb film díjára, és közülük mindegyik némafilm volt. Mindössze egy évnek kellett eltelnie, és 1930-ban az öt jelölt közül már négy hangosfilm volt. The Patriot volt az utolsó (a zenét és az effekteket az utómunkálatok során tették a filmhez), amely még elismerésben részesülhetett. Chaplin filmjéről, a Nagyvárosi fényekről pedig az Amerikai Filmakadémia tudomást sem vett.

A film úgy repít vissza bennünket ezekbe az évekbe, hogy közben két szereplő kerül reflektorfénybe, akiknek pályája éppen ellenkező irányba halad. George Valentin (Jean Dujardin) a némafilmkorszak sztárja, hihetetlenül népszerű, és sokkal nagyobb befolyással bír, mint az összes producer és rendező együttvéve.

Egy bemutató után lelkesen pózol a fotózáshoz a közönség előtt, amikor egy rajongója Peppy Miller (Berenice Bejo), éppen jókor van jó helyen és véletlenül közös kép készül róla és Valentinről, akit nem hagy hidegen a nő szépsége, sőt szerepet is kap Valentin következő filmjében. Ahogy egyre inkább leáldozik a némafilm csillaga, Valentin karrierje a szakadék felé rohan, Peppy-é azonban a csillagokba szökik.

1929-ben Valentin stúdiójának igazgatója, Al Zimmer (John Goodman) bejelenti, hogy felhagynak a némafilm gyártásával. De Valentint nem lehet olyan könnyen zavarba hozni. Saját erejéből filmet forgat, ami persze totális csőd. Az 1929-es gazdasági válság végképp padlóra küldi a népszerűségét elvesztett színészt, még sofőrjét (James Cromwell) sem tudja fizetni többé.

Nincs munkája, minden értéktárgyát pénzzé teszi, miközben Peppy Amerika elsőszámú kedvence lesz, és ahogy 1927-ben Valentin minden hatalmát latba vetette, hogy rávegye Zimmert, adjon szerepet a kezdő Peppynek, a mostanra hihetetlen népszerűségnek örvendő színésznő a legsötétebb órában viszonozza az egykori szívességet.

A kevés eszközzel megrendezett film minden részlete működik, még akkor is, ha a színészek a némafilmekre jellemző grandiózus stílusban adják elő a történetet, és a filmkockák között a kötelező feliratok csak a legszükségesebbre szorítkoznak. A némafilmes romantikája és melodrámája képes magával ragadni a nézőt.

A filmben ezúttal nincs gonosz, hacsak a közvélemény szeszélyes ízlését, vagy a technológia fejlődését annak nem tekintjük.

Mindvégig nyilvánvaló, hogy a filmet olyanok készítették, akik értik a film történetét és nagyra becsülik a késői némafilm és korai hangosfilm korszakát. Az operatőr igyekezett a 30-as évek életérzését felkelteni a kamerájával, de a mozi mégis nagyobb történeti rálátást igényel, hiszen évtizedekbe telt, amíg a némafilmet fontos és művészileg lényeges állomásnak kezdték tekinteni a filmezés történetében, anélkül, hogy archaikusnak, vagy alacsonyabb rendűnek gondolták volna.

A színészi teljesítmény remek. Jean Dujardin, nem véletlenül kapta meg játékáért a legjobb férfi szereplőnek járó Oscar-szobrocskát. Nemcsak úgy játszik és néz ki, mintha a 30-as évek filmvásznáról libbent volna elénk, de színészi képességeit, vígjátéki vénáját is kidomborítja, mint ahogy tette ezt már Hazanavicius korábbi filmjeiben, amikor a francia James Bond szerepében mókázott. Berenice Bejó nemcsak jó színésznő, de egyben a rendező, Hazavanicius felesége is.

A filmzenéről néha még a filmszakma is megfeledkezik, de ezúttal ez semmiképpen nem lehetséges, mert Ludovic Bource muzsikájától párbeszédek és hangeffektusok hiányában sokkal többet várunk. Bource kiváló munkát végzett, kiemeli az érzelmeket, néha játékos, de ha kell komor is tud lenni. Munkáját az Amerikai Filmakadémia Oscar-díjjal jutalmazta.

Ajánlom mindenkinek, hiszen garantált a felhőtlen szórakozás és kikapcsolódás, miközben páratlan időutazásban van részünk.

A némafilmes (The Artist)

(fekete-fehér, feliratos, francia némafilm,

100 perc, 2011)

rendező: Michel Hazanavicius

zeneszerző: Ludovic Bource

operatőr: Guillaume Schiffman

producer: Thomas Langmann

vágó: Anne-Sophie Bion, Michel Hazanavicius

szereplők:

Jean Dujardin (George Valentin)

Bérénice Bejo (Peppy Miller)

John Goodman (Al Zimmer)

James Cromwell (Clifton)

Missi Pyle (Constance)

Penelope Ann Miller (Doris)

Bitsie Tulloch (Norma)

Weberné Zsikai Mária / Budapest